2010. május 22., szombat
2010. május 19., szerda
2010. május 18., kedd
Program
Program
Egy totális múzeumot szerettem volna csinálni.
Minden része az épületben, még a gépház is. Az egész egy hatalmas installáció. A látogató végignézhetné az anyagok válogatását, tárolását, a könyvtárar az irodákat, a konferenciát, a kiállítóteret önmagával, a boltot ahol vásárolhat.
Úgy is jó ha dolgoznak benne ténylegesen, de úgy is ha üres volna az egész, mert elmentek ebédelni a dolgozók.
Maga a választott épület sok szempontból adott ehhez inspirációt.
Vác legmagasabb épülete 43,5 m magas. Ablaktalan, belül külön-külön leszigetelt kamrák, légtechnikai járatok zsilipek és mindezek már elbontott maradványai. Akik dolgoztak benne, utálták, és a Forte messze volt a bezárástól, amikor már lehegesztették az ajtóit. Elég volt a tizede egy gyárcsarnokban, hogy ellássa a feladatát. Azóta egy értelmetlen üres torony.
Az Építészeti Múzeum ide kerülne.
Kívülről zárt képet mutat, megközelítése a Forte ligetjében történne, a gyár többi épületének fokozatos eltűnésével egy park venné körbe.
A látogató a nyugati végfalon keresztül jut be a toronyba, az eredeti főbejáraton. Egy lépcső felvezeti az egybenyitott főtérbe. Alulról nézve képet kaphat a múzeum belső bonyolultságáról azonnal.
Az épület szerkezete pillérvázas monolit vasbeton, csak a homlokzati elemek előregyártottak, de belül minden egyedi. Az épület volt technológiájából következő kialakítás adottságait megpróbáltam minél jobban kihasználni.
A torony eredendően tizenegy szintből áll, a belmagasságok eltérőek. A szintek többsége a gépek eltávolításával üressé vált, belső válaszfalak csak a volt gépházakban maradtak meg, illetve a két alsó szinten. Egy monolit vasbeton fal végighúzódik az épület egész hosszában a volt folyosó mellett. Ezt a falat megtartottam. Az épületben eredetileg két lift és lépcsőház található, az egyik szabadtéri a másik az egyik lift mellett van.
A lépcsőház melletti liftet megtartanám a másik elbontásra kerülne, két új lift kialakítása történne a keleti légcsatornában. A lépcsőházak megmaradnának.
Az épületet két fő funkcionális egységre bontottam. Az egyik a "nagycsarnok" az első emelettől egészen a tizenegyedikig egybenyitott térrel. A pillérváz kivételével minden meglévő elem kikerülne ebből a térből, és átadná a helyét az éptészeti múzeum adattárának, ami fokozatosan újra betöltené ezt a teret.
A másik egységben kapnának helyett a múzeum különféle részei. Minden funkció külön szintre csoportosítva.
A jelenlegi földszintre mellékhelységek és épületkiszolgáló helységek kerülnének.
Az első emeleten lennének az alapvető kiszolgáló egységek (pénztár, bolt, ruhatár, értékmegörző, büfé). Illetve egy lépcsősor ami felvezet a második szintre ahol a konferenciaterem található. Az első és második szint szoros kapcsolatban állna, elviekben az első emeleti aula hozzákapcsolható a konferenciákhoz, vetítésre és fogadásokra alkalmassá lehet tenni. A kapcsolódó kiszolgáló funkciók mind itt találhatóak.
Az első emelet emellett biztosítja az épület különféle pontjain lévő liftek és lépcsőházak elérhetőségét.
A következő szint a konferenciatér és kiszolgáló terei (hangosítás, székraktár).
A harmadik emelet a múzeumba beérkező és az azt elhagyó tárgyak válogatója és csomagolója. A beérkező hagyatékok itt kerülnek feldolgozásra. Innen kezdődik a tároló struktúra is.
A negyedik és ötödik szint a könyvtár, itt lehet megtekinteni és kutatni a kikért anyagokat.
A hatodik szinten zajlik a fénymásolás és digitális feldolgozás. A fotórestaurátorok is itt találhatóak. Ez régen az egyik gépház volt, ezért néhány vasbeton válaszfal megmaradt. Ezeket részben felhasználtam.
A hetedik szint modellműhely és válogató.
A nyolcadik szint a papír és műkincsrestaurátoknak van szánva.
A kilencedik az irodaszint, az igazgató és kurátor ezenkívűl a kutatók munkahelyei találhatóak itt.
A tizedik szint kiállítótér. A régi főgépház néhány válaszfala tagolja a teret.
A tetőszinten a régi felépítmény sziluetjében pavilonszerű ráépítmények vannak, az egyik kiállítótér, míg a másik gépház. A tető járható, szabadtéri kiállítások rendezhetőek itt.
A Nagycsarnok az épület déli felében található. Itt kerülnek eltárolásra a hagyatékok. A kutatók számára biztosítva van ennek a résznek a bejárhatósága, de a látogatók csak kívülről láthatják. ,
Az idő haladtával, ahogy gyűlnek a hagyatékok, ez a tér szép lassan ismét tele lesz.
Egy totális múzeumot szerettem volna csinálni.
Minden része az épületben, még a gépház is. Az egész egy hatalmas installáció. A látogató végignézhetné az anyagok válogatását, tárolását, a könyvtárar az irodákat, a konferenciát, a kiállítóteret önmagával, a boltot ahol vásárolhat.
Úgy is jó ha dolgoznak benne ténylegesen, de úgy is ha üres volna az egész, mert elmentek ebédelni a dolgozók.
Maga a választott épület sok szempontból adott ehhez inspirációt.
Vác legmagasabb épülete 43,5 m magas. Ablaktalan, belül külön-külön leszigetelt kamrák, légtechnikai járatok zsilipek és mindezek már elbontott maradványai. Akik dolgoztak benne, utálták, és a Forte messze volt a bezárástól, amikor már lehegesztették az ajtóit. Elég volt a tizede egy gyárcsarnokban, hogy ellássa a feladatát. Azóta egy értelmetlen üres torony.
Az Építészeti Múzeum ide kerülne.
Kívülről zárt képet mutat, megközelítése a Forte ligetjében történne, a gyár többi épületének fokozatos eltűnésével egy park venné körbe.
A látogató a nyugati végfalon keresztül jut be a toronyba, az eredeti főbejáraton. Egy lépcső felvezeti az egybenyitott főtérbe. Alulról nézve képet kaphat a múzeum belső bonyolultságáról azonnal.
Az épület szerkezete pillérvázas monolit vasbeton, csak a homlokzati elemek előregyártottak, de belül minden egyedi. Az épület volt technológiájából következő kialakítás adottságait megpróbáltam minél jobban kihasználni.
A torony eredendően tizenegy szintből áll, a belmagasságok eltérőek. A szintek többsége a gépek eltávolításával üressé vált, belső válaszfalak csak a volt gépházakban maradtak meg, illetve a két alsó szinten. Egy monolit vasbeton fal végighúzódik az épület egész hosszában a volt folyosó mellett. Ezt a falat megtartottam. Az épületben eredetileg két lift és lépcsőház található, az egyik szabadtéri a másik az egyik lift mellett van.
A lépcsőház melletti liftet megtartanám a másik elbontásra kerülne, két új lift kialakítása történne a keleti légcsatornában. A lépcsőházak megmaradnának.
Az épületet két fő funkcionális egységre bontottam. Az egyik a "nagycsarnok" az első emelettől egészen a tizenegyedikig egybenyitott térrel. A pillérváz kivételével minden meglévő elem kikerülne ebből a térből, és átadná a helyét az éptészeti múzeum adattárának, ami fokozatosan újra betöltené ezt a teret.
A másik egységben kapnának helyett a múzeum különféle részei. Minden funkció külön szintre csoportosítva.
A jelenlegi földszintre mellékhelységek és épületkiszolgáló helységek kerülnének.
Az első emeleten lennének az alapvető kiszolgáló egységek (pénztár, bolt, ruhatár, értékmegörző, büfé). Illetve egy lépcsősor ami felvezet a második szintre ahol a konferenciaterem található. Az első és második szint szoros kapcsolatban állna, elviekben az első emeleti aula hozzákapcsolható a konferenciákhoz, vetítésre és fogadásokra alkalmassá lehet tenni. A kapcsolódó kiszolgáló funkciók mind itt találhatóak.
Az első emelet emellett biztosítja az épület különféle pontjain lévő liftek és lépcsőházak elérhetőségét.
A következő szint a konferenciatér és kiszolgáló terei (hangosítás, székraktár).
A harmadik emelet a múzeumba beérkező és az azt elhagyó tárgyak válogatója és csomagolója. A beérkező hagyatékok itt kerülnek feldolgozásra. Innen kezdődik a tároló struktúra is.
A negyedik és ötödik szint a könyvtár, itt lehet megtekinteni és kutatni a kikért anyagokat.
A hatodik szinten zajlik a fénymásolás és digitális feldolgozás. A fotórestaurátorok is itt találhatóak. Ez régen az egyik gépház volt, ezért néhány vasbeton válaszfal megmaradt. Ezeket részben felhasználtam.
A hetedik szint modellműhely és válogató.
A nyolcadik szint a papír és műkincsrestaurátoknak van szánva.
A kilencedik az irodaszint, az igazgató és kurátor ezenkívűl a kutatók munkahelyei találhatóak itt.
A tizedik szint kiállítótér. A régi főgépház néhány válaszfala tagolja a teret.
A tetőszinten a régi felépítmény sziluetjében pavilonszerű ráépítmények vannak, az egyik kiállítótér, míg a másik gépház. A tető járható, szabadtéri kiállítások rendezhetőek itt.
A Nagycsarnok az épület déli felében található. Itt kerülnek eltárolásra a hagyatékok. A kutatók számára biztosítva van ennek a résznek a bejárhatósága, de a látogatók csak kívülről láthatják. ,
Az idő haladtával, ahogy gyűlnek a hagyatékok, ez a tér szép lassan ismét tele lesz.
A program elé
A MÉM egy elég összetett programot kapott.
Konferenciaközponttól gyerekfoglalkoztatón át könyvtáron keresztül szinte minden megtalálható benne.
Diplomamunkám érint olyan problémákat, amikkel normális körülmények között építész nem foglalkozik. Ez pedig az elkészült épületek és megrajzolt tervek sorsa.
Az Építészeti Múzeum elsődleges feladata a magyar építészethez köthető emlékek gyűjtése megőrzése, és bemutatása. Épületektől kezdve körzőkig szinte bármilyen tárgyi vagy emlék bekerülhet a gyűjteményébe. Egyszerre kell bemutathatóvá tennie az építészetet és szakmailag korrekt módon elraktároznia azt. Postamúzeum, Országos Levéltár és Szépművészeti Múzeum egy intézményben. Nincs meghatározott gyűjtési időszaka vagy területe, mindent befogad.
Főleg hagyatékok érkeznek ide, cipősdobozok, papírhengerek, fotók, idővel talán merevlemezek pendrivok, plotterpapírok. Porosan összedobálva, elsárgulva.
Az Építészeti Múzeum pedig mindezt kiválogatja, eltárolja, kutathatóvá reszi. Kicsit hasonlít egy Kafka hivataljaira , vagy az Álmok Palotájára. Egy mindennel foglalkozó intézmény gépszerűen megszervezve de mégis, a kivülálló számára érthetetlenül működve.
Félig fikcionális az Építészeti Múzeumom, ugyanazt a feladatot látja el, mint a valódi, de sokkal nagyobb léptékben. Sok szempontból megpróbáltam kötődni az adottságokhoz, adott esetben túljátszani pedig őket, hogy így váljanak el a valóságtól.
Magyarországon meglepően sok intézmény foglalkozik építészettel. Ezek jelentős része inkább galériaszerű, időszaki kiállító és rendezvénytér, ennek megfelelően Budapesten a belvárosban találhatóak. A jelenlegi múzeum pedig szerényen meghúzódva Óbudán a periférián. Ha kiállítást szervez, akkor azt valamilyen más intézményben teszi. Pedig tényleges gyűjteménynel, múzeumi keretekkel csak ő rendelkezik.
Nem volt célom ennek a helyzetnek a megoldása. Nem hoztam létre olyan új intézményt, ami minden feladatot ellát, egy hatalmas kortárs-építészeti-kiállítódokumentációs-központot.
A Magyar Építészeti Múzeum ebben az esetben nem konkurenciája, hanem sokkal inkább partnere a különféle kiállítótereknek az országban (főleg a fővárosban). Mivel épületek is vannak és lesznek a gyüjteményében, szervezetében amúgy is széttagolt.
A Forte- torony viszont egy olyan lenyűgöző információraktár és bemutatóhely kell hogy legyen, hogy önmagában megérjen egy látogatást. Ne csak akkor ha felgyullad.
Konferenciaközponttól gyerekfoglalkoztatón át könyvtáron keresztül szinte minden megtalálható benne.
Diplomamunkám érint olyan problémákat, amikkel normális körülmények között építész nem foglalkozik. Ez pedig az elkészült épületek és megrajzolt tervek sorsa.
Az Építészeti Múzeum elsődleges feladata a magyar építészethez köthető emlékek gyűjtése megőrzése, és bemutatása. Épületektől kezdve körzőkig szinte bármilyen tárgyi vagy emlék bekerülhet a gyűjteményébe. Egyszerre kell bemutathatóvá tennie az építészetet és szakmailag korrekt módon elraktároznia azt. Postamúzeum, Országos Levéltár és Szépművészeti Múzeum egy intézményben. Nincs meghatározott gyűjtési időszaka vagy területe, mindent befogad.
Főleg hagyatékok érkeznek ide, cipősdobozok, papírhengerek, fotók, idővel talán merevlemezek pendrivok, plotterpapírok. Porosan összedobálva, elsárgulva.
Az Építészeti Múzeum pedig mindezt kiválogatja, eltárolja, kutathatóvá reszi. Kicsit hasonlít egy Kafka hivataljaira , vagy az Álmok Palotájára. Egy mindennel foglalkozó intézmény gépszerűen megszervezve de mégis, a kivülálló számára érthetetlenül működve.
Félig fikcionális az Építészeti Múzeumom, ugyanazt a feladatot látja el, mint a valódi, de sokkal nagyobb léptékben. Sok szempontból megpróbáltam kötődni az adottságokhoz, adott esetben túljátszani pedig őket, hogy így váljanak el a valóságtól.
Magyarországon meglepően sok intézmény foglalkozik építészettel. Ezek jelentős része inkább galériaszerű, időszaki kiállító és rendezvénytér, ennek megfelelően Budapesten a belvárosban találhatóak. A jelenlegi múzeum pedig szerényen meghúzódva Óbudán a periférián. Ha kiállítást szervez, akkor azt valamilyen más intézményben teszi. Pedig tényleges gyűjteménynel, múzeumi keretekkel csak ő rendelkezik.
Nem volt célom ennek a helyzetnek a megoldása. Nem hoztam létre olyan új intézményt, ami minden feladatot ellát, egy hatalmas kortárs-építészeti-kiállítódokumentációs-központot.
A Magyar Építészeti Múzeum ebben az esetben nem konkurenciája, hanem sokkal inkább partnere a különféle kiállítótereknek az országban (főleg a fővárosban). Mivel épületek is vannak és lesznek a gyüjteményében, szervezetében amúgy is széttagolt.
A Forte- torony viszont egy olyan lenyűgöző információraktár és bemutatóhely kell hogy legyen, hogy önmagában megérjen egy látogatást. Ne csak akkor ha felgyullad.
A terep
Aznap beteg lettem.
De kimentünk Vácra.
A váci műemlékes, Seregi Emőke kivitt a gyárba, és elintézte, hogy bejussunk a toronyba. A Forte, vagy legalábbis ami maradt belőle, egészen hátborzongató egy hely. Stalker és Mad Max meg valami szürreális burleszk egyben.
A toronyban a volt üzemmérnök vitt végig, a földszinten még ott volt a régi rajzasztala. Most éjjeliőr/mindenes a társával. A gyár régi személyzetéből lényegében már csak ők maradtak.
A hatodik vagy hetedik emeletnél feljebb nem mentünk. Megkértek, hogy ne. Termek egymás után világítás meg minden nélkül.
Valahogy mindenki gyűlöli ezt a rohadt házat.
De kimentünk Vácra.
A váci műemlékes, Seregi Emőke kivitt a gyárba, és elintézte, hogy bejussunk a toronyba. A Forte, vagy legalábbis ami maradt belőle, egészen hátborzongató egy hely. Stalker és Mad Max meg valami szürreális burleszk egyben.
A toronyban a volt üzemmérnök vitt végig, a földszinten még ott volt a régi rajzasztala. Most éjjeliőr/mindenes a társával. A gyár régi személyzetéből lényegében már csak ők maradtak.
A hatodik vagy hetedik emeletnél feljebb nem mentünk. Megkértek, hogy ne. Termek egymás után világítás meg minden nélkül.
Valahogy mindenki gyűlöli ezt a rohadt házat.
Iparterv
Kiderült, hogy az IPARTERV-nek megvannak az eredeti tervrajzok. Illetve nem is, mert leadták a Országos Levéltárba. De engedély az azért kell.
Három hét telefonálgatás és emailozás után kaptam megkaptam az eredeti kiviteli terveket.
Le is fénymásolták ingyen. Terjesztem, hogy jók voltak hozzám.
Közben végignéztem az útba eső terv- és levéltárakat.
És még a sárkaparó konszignációs lapjai is megvoltak.
Három hét telefonálgatás és emailozás után kaptam megkaptam az eredeti kiviteli terveket.
Le is fénymásolták ingyen. Terjesztem, hogy jók voltak hozzám.
Közben végignéztem az útba eső terv- és levéltárakat.
És még a sárkaparó konszignációs lapjai is megvoltak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)